Fejlődik a város, fejlődik a távfűtés


A város történetében az első utcákat sok száz évvel ezelőtt építették. Az azóta eltelt idő alatt - a történelem alakulásának megfelelően – hol virágzóbb, hol borúsabb időszakok váltották egymást, de a 21. század elejét mindenképpen egy épülő, fejlődő korszaknak fogják jellemezni utódaink.

Pécs egyre inkább a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa címmel járó fejlesztésekre készül, de közben azért folyamatosan lehet hallani, tapasztalni egyéb, a város lakosainak kényelmét, szebb környezetét biztosító beruházások megvalósulásáról is. Ezek közül az egyik legjelentősebb a déli városrészben formálódó új lakónegyed új utcával, melynek hivatalos átadása 2006. szeptember 15-én lesz. A Fellbach utca nem csupán egy a sok közül, hanem egy minta, hogy milyennek szeretnénk látni a jövő Pécsének arculatát, benne korszerű, jól használható lakóépületekkel, szép közterületekkel és minden igényt kielégítő kereskedelmi létesítményekkel.

Az utca, benne az épületek jól mutatják a városban manapság tapasztalható egyre szélesebb körű összefogást, hiszen megvalósulásában egyaránt fontos szerep jutott a városnak, a várost kiszolgáló közüzemi szolgáltatóknak, és természetesen a fő mozgatórugó szerepét betöltő magántőkének is.

A közüzemi szolgáltató cégek közül a PÉTÁV Kft. különösen büszke arra, hogy ebben a beruházásban részt vehetett, mert segítségével az ott lakók és a későbbiek során oda költözők számára a 21. század technikai színvonalának és elvárásainak megfelelő, környezetbarát hőellátást tud biztosítani.

Reményeink szerint a már korábban elkezdődött folyamat, melynek egyik állomása a Fellbach utca átadása, nem áll meg, hanem tovább fejlődik, és a későbbiek során egyre több ehhez hasonló beruházás megvalósulásához tudunk majd segítséget nyújtani. Nem is kell messzire menni, elég csak a szintén mostanság átadásra kerülő egyéb olyan beruházásokra gondolni, mint a Király Ház vagy a Rákóczi Ház, melyek hőellátása szintén a városi távhőellátó rendszeren keresztül kerül biztosításra.

A PÉTÁV Kft. határozott célja, hogy a város további fejlődésében, fejlesztésében is aktívan részt vegyen, hiszen közös célunk az, hogy a jövő lakóépületei, közintézményei és egyéb kereskedelmi létesítményei ne csak szépek, esztétikusak legyenek, hanem a bennük megvalósuló technológia, köztük a fűtés és használati melegvíz szolgáltatás– és reméljük, hogy a hűtés-klimatizálás is rövidesen része lesz a távhőszolgáltatási csomagnak - a lehető legmagasabb technikai színvonalon az elérhető legmagasabb komfortot biztosítsa a tulajdonosai és használói számára, miközben a környezetet is óvja.