Varázslatok a távhőszékházban


Izgalmas és látványos fizikai kísérleteket felvonultató varázsóra, valamint betekintési lehetőség a Tüzér utcai távhőszékház nyilvánosságtól általában elzárt részeibe – ezek várták az Erőművek Éjszakája több mint száz vendégét a PÉTÁV Kft.-nél.

Varázslatok a távhőszékházban képe

Rendhagyó helyszíne volt a PÉTÁV az Erőművek Éjszakája programsorozatnak, hiszen a társaság nem energiatermeléssel foglalkozik. Ha a feladatuk más is, éppúgy nélkülözhetetlen: a hőerőműben előállított, 100%-ban megújuló hőenergiát juttatják el a pécsiek több mint felének radiátoraiba. A társaság munkatársai 130 kilométernyi hővezetéket, több száz hőközpontot és hőfogadót üzemeltetnek és 31,5 ezer lakás fűtéséről gondoskodnak. Ennek a komoly szakmai tudást és felelősséget igénylő munkának a kulisszái mögé tekinthettek be az érdeklődők.

Az Erőművek Éjszakája programjai két részből álltak. Elsőként a varázsóra várt az érdeklődőkre: a látványos fizikai kísérletekből kiderült, mennyire nehéz tud lenni a levegő, miként terjed a hő levegőben vagy vízben, hogyan lehet egy lufival áramot termelni és megfelelően használva milyen kellemesen hűsítő tud lenni a közel mínusz kétszáz fokos, folyékony nitrogén. A természettudományos játékok után a társaság mérnökei körbevezették a csoportokat a Tüzér utcai épület hőközpontjában, elmagyarázva a berendezések működését, majd betekinthettek az egész város távfűtését koordináló vezérlőterembe is.

A rendezvényről készült összefoglaló videót is érdemes megnézni:

https://www.youtube.com/watch?v=3SCKU0xNrfw