Befejeződött a távhővezeték-építés a keleti városrészben, az új vízvezetékek is szolgálatba álltak


Példaértékű együttműködés a szolgáltatók között

Befejeződött a távhővezeték-építés a keleti városrészben, az új vízvezetékek is szolgálatba álltak képe

Szeptember végén kezdődött az a nagyszabású kivitelezési munka, amely során az elmúlt 10 év legnagyobb beruházásaként a PÉTÁV Kft. új távhővezetéket épített a keleti városrészben, a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. pedig a városrész ivóvízellátása szempontjából kiemelten fontos vízvezetékeket újította fel. A két cég összehangoltan, egy munkaterületen dolgozott, így jelentősen lerövidült az építésekkel járó forgalomkorlátozások és kényelmetlenségek időszaka.

Távhővezeték létesítés

A PÉTÁV Kft. a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nkft. szervezésében és ütemezésében 50 százalékos európai uniós támogatást nyert az „Új fogyasztók csatlakoztatása és szolgáltatói hőközpontok szétválasztása a pécsi távhőrendszeren” projekt megvalósításához. Ennek keretében épült meg az új, 1,7 km nyomvonal hosszússágú távhővezeték a keleti városrészben – az elmúlt 10 év legnagyobb távhőfejlesztéseként.

Az új vezeték kiépítése lehetővé tette, hogy a környezetbarát és megújuló távhőrendszerre csatlakozzon

  • a Gyárvárosi Rendőrőrs,
  • a Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola,
  • a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium és Tornacsarnok,
  • a Zsolnay Vilmos 111., 113., 117., 119. számú és a Komlói út 1. számú épületek (148 lakás).

 

A vezeték megépülésével 2,9 MW teljesítménnyel bővül a megújuló zöld pécsi távhőrendszer. A projekt keretében távhőellátásra csatlakozó épületek gázfűtésről tértek át a környezetbarát távhőszolgáltatásra, amely újabb lépést jelent Pécs levegőjének védelmében is. A távhővezeték új szakasza lehetőséget teremt további épületek bekapcsolódására a város távfűtő rendszerébe, amely a távhőkapacitás jobb kihasználását, a költségek fajlagos csökkentését és Pécs levegőjének javulását, a város további zöldítését szolgálja.

Vízhálózati felújítások

A víziközmű-korszerűsítés első üteme szintén elkészült: a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. december 16-án üzembe helyezte a Diósi út Mathiász János utca – Bokor utca közti szakaszát ellátó új ivóvízvezetéket. December 21-én, hétfőn a keleti városrész vízellátását biztosító, napi 2000 köbméternyi vizet szállító, (Rigóderi víztározót töltő) vezeték is megkezdi működését.

Összesen 747 méternyi új hálózat váltotta a rossz műszaki állapotú csöveket, valamint 28 szennyvizes akna is megújult.

Egy időre megpihennek a munkagépek, a téli hónapok elmúltával azonban a Diósi út Bokor utca – Puskin tér közötti szakaszával folytatódnak a munkálatok. A második ütemben újabb 700 méter hosszan kerülnek korszerű, új csövek az útburkolat alá, hosszú időre garantálva a környék stabil, kiegyensúlyozott ellátását.

December 16-tól, még az ünnepek előtt visszaállt az eredeti forgalmi rend a Diósi úton. A munkálatokkal érintett szakaszok ideiglenes helyreállítása szinte mindenhol megtörtént; ahogy az időjárás engedi, a kivitelező igyekszik a lehető leghamarabb mindenütt elvégezni a teljes helyreállítást, aszfaltozást, amely tavasszal zárul.

A szolgáltatók köszönik a közlekedők és a lakók türelmét, amellyel segítették a beruházások megvalósulását.

 

Videó a vezetéképítésről: https://youtu.be/45Rwt-Gxjto