Nyári beruházások – hamarosan indul az EKF-fejlesztés


A 2007-es év legjelentősebb beruházása, az Európa Kulturális Fővárosa programmal kapcsolatos terv a célegyenesbe ért, a kivitelezésre kiírt közbeszerzési pályázat júliusi lebonyolítását követően augusztus elején indulhat a munka.

A Varga Damján utcától a Zsolnay-lakótelepig húzódó 1,5 kilométernyi távvezeték megépítésével a Zsolnay-gyáron kívül az EKF-program később létesítendő épületei is bekapcsolhatóvá válnak a pécsi távhőrendszerbe. A munkálatok a 6-os út Balokány-ligeti szakaszát és a Felsővámház út - Diósi úti csomópontot is érinteni fogják, így ezeken a helyeken szakaszos sávlezárásokra és forgalomkorlátozásokra kell számítanunk – előreláthatólag – augusztus közepétől november közepéig. A több száz millió forint értékű munkát a társaság nagyrészt hitelből kívánja fedezni, erre a PÉTÁV szintén közbeszerzési pályázatot írt ki, melynek július végén lesz az eredményhirdetése.

Az EKF-projekten kívül több kisebb piacbővítő beruházásra is sor kerül a nyáron. A részben már folyamatban lévő vagy most esedékes munkák 350 millió forintos összköltségét a PÉTÁV saját forrásokból fedezi. A Zsolnay utca 2. szám alatti vezetékkiváltás jelenleg is zajlik, a munkálatok következő lépcsője a készülő épület távhőellátása lesz. Szintén a közeljövőben valósul meg a Liszt Ferenc utca sarkán épülő társasház, illetve a kertvárosi Lidl áruház hőellátása, a Fellbach lakótömb C épületének bekötési munkái végeztével a D épület rendszerbe kötése pedig ősz végén kezdődik.

A piacbővítés mellett továbbra is kiemelt szerep jut a meglévő rendszerek korszerűsítésének, az üzembiztonság fejlesztésének. A Mezőszél utcában távhővezeték új nyomvonalra helyezésével korszerűsítjük a hálózatunkat. Tovább folytatódik a vezetékcsomópontok szerelvényeinek motoros hajtóművekkel való ellátása, amelyek üzemzavar esetén gyorsabbá teszik a városrészek szakaszolását, így lehetővé válik a hibahelyek gyors lokalizálása, és az üzemzavarok hatékonyabb elhárítása. Szintén folytatódik a tömbhőközpontok szétválasztása. A tavaly elkezdett Őz utcai nagy hőközpont épületenkénti központokra való lebontása idén fejeződik be. A szintén tavaly elkezdett hőfogadó-korszerűsítési projekt idén 20 darab hőfogadó átépítésével folytatódik Kertvárosban, illetve a mecsek-nyugati területen. Az új berendezések által nyújtott szolgáltatás eléri az önálló hőközponttal rendelkező épületek komfortját. Az EKF-fejlesztésen kívüli, nyárra tervezett rekonstrukciós és piacbővítő beruházásokat rendkívül rövid idő alatt kell megvalósítani, ugyanis szeptember 15-én indul a fűtési időszak.