Leválni a távfűtésről: igény volna rá


TÖRVÉNY A felmondáshoz a tulajdonosok legalább négyötödének támogatása szükséges – A megyeszékhelyen jelenleg gyakorlatilag lehetetlen kiszállni a távfűtésből Baranya Mindennapos jelenség a távfűtéses házakban, hogy előbb-utóbb megfogalmazódik a lakókban a leválás szándéka. Elsősorban a növekvő díj miatt. A leválás azonban nem egyszerű, Pécsett például gyakorlatilag lehetetlen.

Több nagyvárosban csökkent a távfűtés ára, miután a szolgáltatók a gázpiac liberalizálásának első lépéseként kiléphettek a piacra földgázt vásárolni. Magyarországon elsőként a céges nagybani gázfogyasztók kaptak lehetőséget, hogy maguk döntsék el, mely szolgáltatótól vásárolnak földgázt. Pécs városában, bár a városvezetés folyamatosan tárgyal az árcsökkentésről, egyelőre maradtak az árak.

Biri János pécsi panelban lakik, amelyet, miként az összes többit, a PÉTÁV Kft. fűt és lát el melegvízzel. Megpróbálta kezdeményezni, hogy a lakótömb váltson, és a lakók szereltessenek be egy gáztüzelésű kazánt, azzal ugyanis számításaik szerint olcsóbban fűthetnének. A PÉTÁV alkalmazottaitól azonban megtudta, hogy a város 22/2003-as levegőtisztasági védelmi rendelete ezt nem teszi lehetővé. Információja szerint egy esetben megkapta már egy tömb az engedélyt az önkormányzattól, amelyet aztán később visszavontak.

A DDGáz korábban munkacsoportot állított fel, magyarázza Biri János, amely ezeket az átállásokat próbálta volna ösztönözni és megoldani, voltaképpen ekkor alkották meg a rendeletet. A munkacsoport ezután feloszlott, de még beadtak az Alkotmánybíróságra egy indítványt, ami azóta is elbírálatlan.

A PÉTÁV Kft. igazgatója, Gasz Zoltán szerint technikai szempontból vizsgálva a kérdést, egy-egy épületet könnyedén le lehetne választani, de csak akkor, ha a lakóközösség talál a távfűtéssel egyenértékű fűtést, amelynek szennyezőanyag kibocsátása felveszi a versenyt a távhővel. Ilyen például a villanyfűtés, de az két-háromszor annyiba kerülne. Pécsett mindenképpen kellene valamit lépni, mondja az igazgató, hiszen amíg országos szinten korábban 70 százalékos volt a gázáremelés mértéke, Pécsett az erőmű 120 százalékos emelést jelentett be. Tárgyalások folynak az erőművel, ám rövid távon nem lehet mással érvelni, minthogy 31 ezer lakás ellátása esetén kedvezményt kellene adniuk.

A távhőszolgáltatásról szóló törvény minden önkormányzatra érvényes, magyarázza a Siklósi Távhő Kft. igazgatója, Fehér László. Kimondja például, hogy az általános közüzemi szerződést a felhasználó 30 napos határidővel felmondhatja, de ennek vannak feltételei. A felmondáshoz a távhővel ellátott épület tulajdonosi közösségének legalább négyötödös szavazattöbbsége szükséges, és az épületben a távhőellátással azonos komfortfokozatú más hőellátást kell megvalósítani. A szerződés felmondása nem okozhat jelentős kárt más számára, és nem korlátozhatja mások tulajdonosi, használói, bérlői jogait. Természetesen a kiválóknak viselni kell azokat a költségeket, amelyek a felhasználói berendezéseknek a felmondás következtében szükséges műszaki átalakításával merülnek fel.

Dunántúli Napló - Cseri László