Az Otthon Melege Program folytatódik 2017-ben is


A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium újabb, 3,5 milliárdos keretösszegű vissza nem térítendő támogatást biztosít lakóépületek, illetve társasházi lakások fűtési rendszereinek energetikai korszerűsítésére.

A legújabb alprogram célja a lakóépületekben, illetve társasházi lakásokban található gázkazánok és gázkonvektorok cseréjének támogatása. A fűtőberendezések cseréje mellett a meglévő fűtési rendszer korszerűsítéséhez, a radiátorok cseréjéhez és a kivitelezéshez kapcsolódó járulékos munkálatokhoz is igényelhető a támogatás. 
Egy pályázó legfeljebb 700 ezer forintot kaphat, a vissza nem térítendő támogatás összege nem haladhatja meg a felújítás teljes költségének a 40 százalékát.
A támogatási kérelmeket az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyek, elektronikus úton nyújthatják be a hivatalos pályázati portálon keresztül 2017. június 6-án 8:00 órától, a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig.
A pályázati kiírás és letölthető dokumentumok: