Minősítették a Pétáv-ot


A hazai távhőszolgáltató társaságok közül elsőként a Pétáv Kft. szerezte meg az ISO 9001:2000 és az ISO 14001:1996 szabványok szerinti minőség- és környezetközpontú irányítási rendszer tanúsítványait.

Az okleveleket tegnap Gasz Zoltán, a társaság ügyvezető igazgatója vette át a tanúsító TÜV Rheiland InterCert Kft. képviselőitől. A cégvezető elmondta, a rendszer működtetésétől azt várják, hogy általa eredményesebbé válik a Pétáv gazdálkodása, emelkedik a szolgáltatásaik színvonala, mindennek hozadéka a pécsi távhőrendszer további fejlesztésében, a fogyasztókkal való kapcsolattartásban is megnyilvánul.

A tulajdonosok részéről dr. Toller László polgármester és Somosi László, a PannonPower Rt. elnök-vezérigazgatója köszöntötte a minőségbiztosítási tanúsítványokat eredményesen megszerzett cég vezetését és teljes kollektíváját. Azok után, hogy 1962-ben az első vidéki városként Pécs indította el a távhőszolgáltatást, a Pétáv teljesítményével ismét szakmai elismerést szerzett magának.

Az ünnepségen Papp Béla ex-alpolgármester Pétáv Emlékéremben részesült a cég fejlesztésében, tulajdonviszonyainak rendezésében vállalt munkájáért.

K. E.

Dunántúli Napló