Egyre fontosabb a környezetvédelem, a levegőtisztaság


Az ország nagy városaiban egymást követően jönnek létre a levegőtisztaság megvédése és javítása érdekében hozott helyi rendeletek. Így történt ez a közelmúltban Pécsett is, ahol hosszas előkészítő munka után hozta meg döntését a város önkormányzata. Az intézkedést az tette szükségessé, hogy a rohamosan fejlődő gépjárműforgalom, illetve az elavult fűtési rendszerek miatt, a baranyai megyeszékhelyen is kritikus mértéket ért el a légszennyeződés. Pécsett, a hivatalos jelentések szerint, az elmúlt években még szmog-helyzetek is előfordultak.

A kipufogókon, kéményeken kiáramló égéstermékek, füstgázok legfőbb „fogyasztója” a lakosság. Sajátos módon nemcsak szenvedő alanya, de okozója is lehet a kialakult helyzetnek. Egy a rendelet előkészítéseként elkészült tanulmány egyértelműen felhívta a figyelmet, hogy azokon a területeken, ahol a távhőszolgáltatás helyett egyedi fűtési rendszerek működnek, növekszik a káros anyag kibocsátás. Erre a jelenségre egyébként már Ausztria fővárosában is felfigyeltek. Bécsben 1995 és 2001 között 67 ezer új lakossági és 1200 közületi fogyasztót kötöttek be a távhőrendszerbe. A felhasznált hő túlnyomó része kapcsolt hő- és villamosenergia-termelésből, egy kisebb hányada pedig hulladékégetésből származik.

Hazánkban a lakásállomány 17 százalékát, mintegy 650 ezer lakást fűtenek ezzel a környezetbarát módszerrel. Pécsett 30 500 lakás kapcsolódik a távhőre. A pécsi forróvizes távhőellátó rendszer kiterjedtsége és teljesítménye alapján az egyik legnagyobb az országban.

Győri Csaba, a PÉTÁV Kft. műszaki igazgatóhelyettese szerint a távhőszolgáltatás jelentősen hozzájárulhat a levegőtisztaság megőrzéséhez. Ez a fűtési módszer ugyanis a felhasználás helyén teljesen tiszta, illetve annak környezetében semmiféle környezetkárosító anyagot nem bocsát ki. Ezzel szemben az egyedi fűtési rendszerek kéményei komoly szennyeződést okoznak a helyi környezetnek. A távfűtés nyilvánvaló előnyein túl, környezetvédelmi szempontból döntő jelentősége van a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelésnek. Ez lehetővé teszi, hogy kedvezőbb tüzelőanyag felhasználással jobb hatásfokon történjék a kétféle termék (a távhő és melegvíz, illetve a villamos energia) előállítása. A kisebb tüzelőanyag felhasználás, azon kívül, hogy a gazdaságosságot javítja, a környezetbe juttatott káros szennyező anyagok mennyiségét is csökkenti.

A levegőminőség védelmével kapcsolatos önkormányzati rendelet azt szorgalmazza, hogy minél kevesebb káros anyag jusson a környezetbe. Ily módon mindenki, aki ezt a fűtési módszert használja maga is hozzájárul városa tisztaságához és részesévé válik egy környezetvédelmi programnak.