Regionális Minőségi Díj a PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft.-nek


Somogy, Tolna és Baranya megye kereskedelmi és iparkamarái a Pécsi Távfűtő Kft.-t tüntették ki a tavalyi év regionális minőségi díjával, a közepes méretű szolgáltató, kereskedelmi kategóriában. A pályázat körülményeiről Herbai Zoltán, a társaság minőségügyi vezetője számolt be.

  • A Dél-dunántúli Minőségi Díj minden évben a régió három kereskedelmi és iparkamarájának szervezésében kerül átadásra. A beérkezett pályázatok alapján négy kategóriában hirdetettek eredményt. A társaságunk által is megpályázott közepes méretű szolgáltató vállalkozói kategóriában négy induló volt. Hogy az így kialakult versenyhelyzetben is nyerni tudtunk, tovább növeli a győzelem értékét. A beérkező pályázatokat egy összefoglaló jelentésben értékelte a zsűri, ahol elemzi a pályázó erősségeit, fejlesztendő területeit, értékeli az eddigi folyamatokat, és javaslatokat tesz, mely területek erősítésére kell koncentrálni. Mivel a Dél-dunántúli Minőségi Díj kritériumrendszere a Nemzeti Minőségi Díj értékelési rendszerén alapul, a visszajelzés segítségével nemcsak a regionális, hanem a magyarországi minőségszinttel is összemérhetik magukat a pályázók. A díjátadásra egyébként 2004. december 15-én, Tengelicen került sor, ahol Gasz Zoltán igazgató úr vette át a rangos elismerést.
  • Miért pályázott a társaság a Dél-dunántúli Minőség Díjra?
  • Társaságunk vezetése és minden munkatársa elkötelezett a minőség folyamatos fejlesztése érdekében. A 2002-ben bevezetett és tanúsított minőség- és környezetközpontú irányítási rendszerünk keretén belül több olyan elem és rendszer működik, amely az elbírálást képező EFQM önértékelési modellnek is része. Ilyenek például az üzletpolitika és stratégia kidolgozása, folyamatos aktualizálása a környezeti változásokhoz igazodva, az emberi erőforrások menedzselése, a partnerkapcsolatok tudatos és célirányos fejlesztése, folyamataink definiálása, a vevői igények és a piaci trendek kutatása, a visszajelzések gyűjtése és értékelése, az új szolgáltatások fejlesztése a vevői igények és elvárások kielégítése érdekében. Különböző módszereket alkalmazva mérjük a vevői és dolgozói elégedettséget, a társadalmi környezetünkre gyakorolt hatásunkat, valamint a kulcsfontosságú eredményeinket. A pályázat elkészítése és a megmérettetés mindannyiunk számára fontos kihívás volt.
  • Milyen előnyökkel járhat a pályázat értékelése a PÉTÁV számára?
  • A független szakértői csoport által elkészített értékelő visszajelzés remélhetőleg segíti majd a működésünk javítását, megjelöli erősségeinket, feltárja a fejlesztendő területeket. Szeretnénk reális képet kapni magunkról külső szakértők szemüvegén keresztül is. Az értékelés hozzásegít bennünket a versenytársakkal folytatott piaci pozíciónk megerősítéséhez, lépéselőny megszerzéséhez, illetve cselekvésre ösztönöz bennünket a folyamatos fejlesztésekért, fogyasztóink elégedettségének növeléséért.